FunWar: WARS vs. SaF
2005.09.25. 20:21
Néhány kisebb győzelem után egy vasárnap elhatároztuk hogy próbára tesszük erőnket, és sitty-sutty kihívtuk az egyik legjobb magyar klánt, a SaF-ot egy barátságos 5on5 ictf warra. Még aznap este meg is tartottuk. Tőlünk Trex, Iceking, H1, Saki, Bandi, és én álltunk ki (cserélgetve), míg tőlük egy "gyengébb" összetételű csapat, Böbe, Korik, Grex, Morpheus és Juszuf. Első meccs a Drunklet-PRO2 pályán zajlott. Nehezen indult meg a játékunk, már sok-null volt amikor sikerült pár fraget szereznünk, de a meccset így is flawlessre nyerték meg. Kissé szét voltunk csúszva agyilag, így elhamarkodottan a Citadel pályát jelöltük meg a második meccsre. (későn jutott csak eszembe, hogy Morpheus kedvenc pályája, így meggyűlhet a bajunk vele, és így is történt). A meccs számomra "no comment" volt, kétségbeesetten tapadtunk a w és leftmouse elnevezésű gombokon, translocator híján. Szerintem a csapat minden tagja mindent megtett amit csak tudott, de pöttyet jobban célzott az ellenfél, nem csoda hogy kb 20-5-re szoptuk ezt a meccset. A harmadik, közösen választott pályát illetőleg sokáig nem jutottunk konszenzusra, végül mi tettünk pontot a vita végére, megszavazva a Wootabulous pályát. Eleinte ódzkodva játszottak, végül csak megindult a normális játék. Itt, ahol végre beláttuk az egész pályát, valamivel jobban sikerült lövöldöznünk, pár zacsit be is vittünk, még vezettünk is (!!!) - egy ideig. Aztán a SaF szokás szerint összeszedte magát és jópár zacsit, végül 7-6 lett eme hentelős meccs végeredménye. Hát igen, van még hova fejlődnünk... :-D Köszönjük mégegyszer a részvételüket, és sok sikert kívánunk magunknak a jövőben, mivel nekik így is bőségesen elég van. :-P
|